Tömöri Balázs polgármester létrehozta a Koronavírus koordinációs csoportot, amelynek tagjai többek között helyi önkormányzati képviselők, az önkormányzati intézmények vezetői, egészségügyi dolgozók és az iskola igazgatója. Az első, március 14-én megtartott egyeztetés alapján – és a már korábban zajlott szakértői megbeszélések alapján – a Polgármester és a csoport az alábbi kérésekkel fordul a Tisztelt Lakosokhoz:

  • A rendkívüli helyzet jelentősen megváltoztatja az életvitelünket a következő hetekben. Kérjük, hogy ezt a körülményekhez képest a lehető legnagyobb türelemmel viseljék, a szokásosnál is jobban figyeljenek és vigyázzanak egymásra és fegyelmezetten tartsák be az egészségük védelmét szolgáló ajánlásokat!
  • Kérjük, hogy lehetőleg maradjanak otthon, és tartsák otthon gyermekeiket is! Kerüljék a baráti összejöveteleket, a nem életbevágóan fontos személyes találkozókat!
  • Fontos, viszont, hogy minél többet legyünk friss levegőn, ezért az egy háztartásban élőknek – és semmiképpen nem csoportosan – érdemes minél többet sétálni, kirándulni a falu környékén.
  • Fokozott ügyeljenek a higiéniára, a rendszeres, alapos kézmosásra!
  • Kérjük, hogy minden érintett próbálja megoldani az otthoni gyermekfelügyeletet!
  • Kérjük, hogy a gyerekekre ne a nagyszülők vigyázzanak!
  • Kérjük, hogy a gyerekek ne találkozzanak csoportosan, ne együtt tanuljanak!
  • Tudjuk, hogy ez sokaknak igen nagy problémát jelent, mégis kérjük ebben maximális együttműködésüket. A cél, hogy az óvodákban és az iskolában ne legyen szükség ügyeletre, mivel ezek potenciális fertőzési gócpontok lennének, és éppen ezek kialakulását próbáljuk megelőzni. Amennyiben semmilyen körülmények közt nem megoldható a gyermekfelügyelet, kérjük, ezt jelezzék az intézményvezető felé!
  • Halasszák a nem sürgős orvoslátogatást! A kevésbé súlyos panaszokkal gyermeküket se vigyék orvoshoz!
  • Figyeljenek a rászorulókra, és ha idős családtagnak, szomszédnak stb. segítenek a bevásárlásban, akkor ne érintkezzenek a személlyel az átadáskor (pl. akasszák be a csomagot a kerítésen belülre, és hívják fel az idős személyt)!
  • Kerüljék a készpénzhasználatot, és a tömegközlekedést! A különböző felületeken napokig fertőzőképes marad a vírus.

IDŐSEKET SEGÍTŐ TELEFONSZÁM: hivatali telefonszámot indítottunk, amely hétköznap 9-12 óra között érhető el: 06-20-803-91-22

Ezen keresztül azoknak a pilisborosjenői időseknek igyekszünk segíteni a faluban megoldható bevásárlásban, postai ügyintézésben, gyógyszer kiváltásban, akiknek hozzátartozói, szomszédai nem tudják megoldani a segítségnyújtást. Önkéntes segítők jelentkezésének nagyon örülünk! Jelentkezés Csonka Írisznél a programok@pilisborosjeno.hu címen.

Mit tehetünk még a megelőzés érdekében?

A koronavirus.gov.hu kormányzati tájékoztató oldal is hangsúlyozza, hogy a legfontosabb a gyakori és alapos szappanos kézmosás, vagy legalább 60% alkoholtartalmú kézfertőtlenítő használata. Különösen javasolt mosdó használatát követően és étkezés előtt!

Ha köhög vagy tüsszent, használjon papírzsebkendőt, azt használat után azonnal dobja ki a szemetesbe, majd mosson/fertőtlenítsen kezet!

A fertőzés elkerülése érdekében fontos a gyakori szellőztetés, takarítás, legalább 70%-os alkoholtartalmú tisztítószerrel vagy 0,1%-os hypo oldattal.

Az elkerülhetetlen találkozók esetén tartsák be a 2 méteres távolságot, és mellőzzék a fizikai kontaktust (pl. kézfogás, ölelés).

Kerüljék a tömegközlekedést!

A betegség leggyakoribb tünetei

A leggyakoribb tünetek: a láz, a fáradtság és a száraz köhögés.

Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj.

Ezek a tünetek általában enyhék és fokozatosan jelentkeznek.

Vannak olyan fertőzöttek, akiknél nem alakul ki semmilyen tünet és nem érzik magukat betegnek.

Mi a teendő, ha azt gondolom, hogy az új koronavírussal fertőződtem?

Ne menjen személyesen a háziorvoshoz, hanem hívja háziorvosát, ügyeletes orvosát, vagy a 06 80 277 455-ös vagy a 06 80 277 456-os telefonszámot!

Ha Ön vagy egy Önnel szoros kapcsolatban álló személy fertőzött területen (pl. Észak-Olaszország) járt, vagy Ön akár itt Magyarországon fertőzött személlyel érintkezett és a fenti tünetei jelentkeznek, akkor az első legfontosabb teendők:

Maradjon otthon, ne menjen közösségbe!

Kérjük, hogy ne személyesen menjen a háziorvosi rendelőbe, hanem telefonon hívja fel háziorvosát! A háziorvos telefonon fogja kikérdezni Önt. Ha felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, akkor a háziorvos értesíti a mentőket és a mentő kórházba szállítja Önt. A kórházban minden szükséges vizsgálatot elvégeznek és laborvizsgálatot végeznek, amely kimutatja, hogy koronavírussal fertőzött-e vagy nem. Ha a laboreredmény megerősíti, hogy Ön koronavírussal-fertőzött, akkor kórházi megfigyelés (karantén) alá kerül. A kezelés attól függ, hogy a betegség mennyire enyhe vagy súlyos lefolyású.

Mennyire lesz valaki súlyos beteg, ha megfertőződik?

Nagyon fontos tudni, hogy ha még meg is fertőződik valaki, a legtöbb esetben –  az influenzához hasonló tünetekkel – enyhe lefolyású a betegség.

A legtöbben (nagyjából 80%) bármely speciális kezelés nélkül felépülnek a betegségből.

A koronavírus-fertőzés kifejezetten az idős emberekre, krónikus betegekre veszélyes.  Rájuk kell legjobban vigyáznunk! Minden 6. fertőzöttből nagyjából 1-nél alakul ki súlyos betegség és légzési nehézség. Azoknál valószínűbb ezeknek a kialakulása, akiknek már olyan meglévő egészségügyi problémáik vannak, mint a magas vérnyomás, szívproblémák, vagy cukorbetegség, valamint az idősebbeknél.

Pilisborosjenő, 2020.03.15.

Tömöri Balázs,
polgármester