Egy évesek lettünk: Komlós Tibor alpolgármester visszatekintése

Alpolgármesterként a gondnokság vezetését vállaltam magamra, mivel nagy terepismerettel rendelkezem. A legnagyobb kihívást a feladatok átvételénél az ember- és eszközhiány volt. Első dolgom tehát az volt, hogy a rendelkezésre álló pénzügyi keretet hatékonyan kihasználva feltöltsem a létszámkeretet.

A törvényben is szabályozott kötelező feladatokat kétféle módon lehet ellátni: vagy kiszervezzük vállalkozókhoz vagy elvégezzük magunk. Ennek eldöntése nem könnyű feladat, mert szűkös a keretünk, viszont sokan sem vagyunk. A kátyúzógép vásárlása mellett például azért döntöttünk, mert annyival költséghatékonyabb, ha magunk végezzük vele az útfelújjítást, hogy így több embert tudtunk alkalmazni a nyert megtakarítással. Ők viszont ezzel a hatalmas feladattal nagyon le vannak terhelve, de még mindig ez volt a jobbik választás. A géppel rendkívül elégedett vagyok, 300-nál hagytam abba a megszüntetett kátyúk számolását.

Magunkra vállaltuk még az ágdarálás szolgáltatását is, ami azért merült fel megoldásként, mert a járvány tavaszi időszakában a hazai települések egy részén korlátozták az égetést, köztük nálunk is. A lakosságnak jelenleg csak az évi 8 zsák áll rendelkezésére a zöldhulladék elszállítására, ami nem fedi le a szükségleteket. 2021. január elsejétől országosan tilos lesz a kerti hulladék égetése, úgyhogy a probléma hosszútávon kiált megoldásért. Az elmúlt hónapok tapasztalata azt mutatja, hogy a hatalmas lakossági igényt nem fogjuk tudni megoldani, ezért egyrészt azt gondolom, hogy újra kell tárgyalni a Zöld Bicskével a zöldhulladék elszállítását és nagyobb kapacitást kérni, másrészt módszertani ajánlásokkal segíteni a lakosságot a komposztálásban.

A nálunk lévő másik nagy feladat a köztisztaság biztosítása. Szokták kérdezni, hogy miért nem helyezünk ki több tárolóedényt? Sajnos jelenleg még nincs kialakítva hatékony ügymenet a hiányzó kukaszerződések megkötésére, de ezt sürgősen rendezni szükséges, mert a szeméttárolók zöme lakossági hulladékkal van tele. Remeteszőlősön például csak az kaphat adókedvezményt, akinek van kukaszerződése. Ha már mindenki jogszerűen szabadul meg a szemetétől, akkor fogjuk tudni felmérni, hogy elégséges-e a kihelyezett darabszám.

A zöld közterületek karbantartása szintén hatalmas feladatnak bizonyult, hiszen azt tapasztaltuk, hogy voltak olyan helyek, ahol évek óta nem nyírtak füvet, ezért két méteresre erősödött gazok voltak ott a jellemzőek. Ha már egy részt rendszeresen tudunk vágni, akkor az már nem lesz olyan időigényes, mint amikor először akarunk ott rendet tenni. Idén arra volt csak lehetőség, hogy az ófaluban visszavegyük úgy-ahogy a kontrollt a természettől. A külső településrészekre jövőre már lesz energiánk. Ennek kapcsán köszönök minden lakossági önkéntes segítségnyújtást, mert például a fasor rendbetétele 200 munkaórába telt, amire nekünk esélyünk se lenne. Nagyon szimpatikusak a porták előtti közterületszépítések is, esetleg szerencsés lehet összehangolni legalább egy utcán belül az elképzeléseket, hogy egységes legyen az összhatás.

Kedves feladatunk még az idősek hazaszállítása az ürömi idősek klubjából. Szeretem előre megtervezni a következő két hetet, amit nehezít, hogy sok, előre nem tervezhető esetben is kérik a segítségünket. Szinte az összes falusi projektben érintettek vagyunk a Faluház pakolásától elkezdve a buszöbölig, hogy a természeti csapásokat már ne is említsük. A lakossági kérésekre nem tudok gyors reagálást ígérni továbbra se azokban az esetekben, amennyiben egész lakosság érdekeit jobban érintő feladatok is várnak ránk, de nem felejtem el a megkereséseket. Szeretném viszont kérni, hogy ne telefonon keressenek meg, hanem mailben (alpolgarmester@pilisborosjeno.hu), mert napom nagy részében terepen vagyok és a telefonban érkezett kéréseket nem tudom feljegyezni, pedig előbb vagy utóbb mindenkihez el szeretnénk jutni.