Lányánál, Erzsinél jártam a temetés előtti héten, hogy édesapjáról beszélgessünk, ezáltal olyan oldalát ismerhessük meg falunk egykori képviselőjének (2006-2010) és polgármesterének (2010-2014), mely talán kevésbé volt publikus.
Paksi Imre polgármesterként az általa kinevezett Dienes Dóra iskolaigazgatóval
Az talán többeknek közismert tény, hogy nagy szerepe volt benne, hogy kezdeményezte az Aura visszaszerzését (mostani épülete), és neki köszönhetünk egy zebrát a Bécsi úton, de a Mindszenti utcai tagóvodát is és a régi iskola (most Faluház) és Fő utcai óvoda energetikai korszerűsítését, vagy egyáltalán azt a működésbeli metódust, hogy rendszeresen figyelte a pályázatokat és élt a lehetőségekkel. Kénytelen volt, hisz a 2008-as gazdasági válság még nagyban hatott, de nem volt könnyű dolga az államigazgatás átalakítása és az önkormányzati jogkörök csökkentése miatt se (a képviselő-testület létszáma csökkent, feladatok és bevételek átalakultak, létrejött a járási rendszer, az iskola átkerült a KLIK-hez…). Nem lett volna könnyű ez egy rutinos helyi vezetőnek se, de polgármestersége első éveinek Hírmondóit átlapozva mégis szembetűnő, hogy ezek a lapszámok mennyire új mentalitást képviseltek azokban az években, olyat, amivel most is igen könnyű azonosulni. Csapatával együtt fontosnak gondolták, hogy az emberek megismerjék egymást. A portré műfaja meghonosodott és hol civilekről olvashattunk, hol helyi művészekről vagy éppen vállalkozókról. Sajnos a képviselőtársaival nem tudták együtt kitölteni a ciklust, és új képviselőtársakat kapott maga mellé politikai ellenzékéből, de elmondható, hogy új elveket próbált a gyakorlatba átültetni, olyanokat, amelyek talán – remélhetőleg – mostanra érnek be.
A róla szóló fényképalbumok nagy százalékban a természetjárás képeivel vannak tele
Erzsi fotóalbumokkal (és kávéval) várt, megtudtam, hogy hódmezővásárhelyi apja “alföldi, keménynyakú fiatalember volt”, kovács és fiákeres felmenőkkel. Egyenes ember volt, sosem szolgálta a szocialista rendszert és igen keményen dolgozott, ezt később munkatársaitól is elvárta. Megjárta Miskolcot is, onnan hozta gépészmérnök diplomáját, feleségét, és ott lettek kirándulótársaiból barátok is, akik bár sajnos fogynak, de élete végéig jelen voltak életében. 2005-ben jött lánya után a faluba, és költöztek egy házba. Erre felkaptam a fejem: vagyis egy éve volt itt és máris képviselő lett? Az hogyan lehetséges? Mint megtudtam, akkoriban már számolta fel a cégét, nyugdíjas életre készült, azt viszont nem bezárkózva képzelte el. Gyorsan jó kapcsolatba került az összes környékbelivel, svábbal és gyüttmenttel egyaránt. Vitte a bőséges terményeket, ők meg hozták a sütit, hívták eseményekre, ő meg nem gondolta, hogy szabódnia kéne, mert csak most költözött ide. Nyitott mindenki felé azonnal, ők meg örültek neki. Volt bálon vagy kórustalálkozón.
Otthon, a borosjenői ház udvarán
Fontos volt neki a közösség, nagy része volt a Jövő Jenő Alapítvány létrejöttében, az meg támogatta a Baba Mama Klubot. Szerveztek közös karácsonyozást, ők állítottak először köztéri betlehemet a templom kerítése mellett. A civil, közösségi élet csírái erősödtek meg és a szándék, hogy híd épüljön régi és új lakosok közé. Talán erre szavazott a falu lakossága, amikor bizalmat szavazott neki képviselőként és polgármesterként is. Felkarolta a kezdeményezéseket is, mint például a Stankovics Jánosék által megvalósított Kevélyhegyi Pihenőt, vagyis egy korai közösségi zöldítést, amilyenből most már több is van.
Erzsi elmondása szerint a munkáját sosem vitte haza, így ő nagyon nem is volt képben, akkoriban bőven volt más, ami lekötötte, többek között édesanyja halála is. Ő leginkább kerékpárt szerelve látta édesapját, gépészmérnökként szeretett bütykölni (a kecskeméti Univer flakonjai, a Colgate tubusai és a Elektrolux hütőszekrények hűtőrácsai kapcsán is emlékezhetünk rá, ezek az ő fejlesztései). Remélhetőleg az unokák is jól megjegyzik a jó példát, hogy nem kell félni megjavítani a dolgokat. Ha nem is lettek hasonló érdeklődésűek, az ilyen mentalitás tudat alatt is hat. De láthatták a fiúk kertészkedve is nagyapjukat, Erzsi tőle tanult mindent. Amikor a házat vették, elhanyagolt állapotok uralkodtak a kertben, de mostanra sok minden megterem ott, és családi életterük szerves része lett gyorsan. Mint ahogy a kerti tűzrakó is, amely mellett Imre sokat főzött a megtermelt alapanyagokból és sok vendéget fogadott. Ezt a szép hagyományt lánya is viszi tovább. A régi sváb házat korhűen újították fel, fontos volt számára a népi építészet program polgármesterként is.
És legfőképpen nem lehet volt polgármesterünkről beszélni anélkül, hogy ne beszélnénk a természet szeretetéről. Három nappal 2020. áprilisi stroke-ja előtt még a Kevély-nyeregben készült fotó róla, ahogy a padon megpihen. Hetente egyszer megmászta a csúcsot, és szenvedélyes amatőr gombász és fényképész is volt. Mindig tudta, hogy mi terem vagy virágzik éppen, amit érdemes lekapni. És természetesen a kerékpárokat nemcsak szerelni szerette, még a kórházban is azt tervezgette, hogy ő még szeretne az unokákkal tekerni egyet, még ha csak egy kézzel hajtható kerékpárral is… Ez a terve már nem valósulhatott meg, de gazdag 71 évet élt, szerették és a falu is sokat kapott tőle. Igyekszünk továbbvinni ennek az időszaknak és Imrének az örökségét több területen önkormányzatként, reméljük, hogy nem vesztek el a közösségépítő gondolatai, a civilek felkarolása és a természet szeretete sem! Imre, köszönjük! Nyugodj békében!
Frivaldszky Bernadett
