Táppénz – információs összefoglaló a COVID-19 vírus fertőzéssel kapcsolatban
Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága által készített összefoglaló a táppénzről a koronavírussal összefüggésben.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága által készített összefoglaló a táppénzről a koronavírussal összefüggésben.
Tömöri Balázs polgármester létrehozta a Koronavírus koordinációs csoportot, amelynek tagjai többek között helyi önkormányzati képviselők, az önkormányzati intézmények vezetői, egészségügyi dolgozók és az iskola igazgatója. Az első, március 14-én megtartott egyeztetés alapján – és a már korábban zajlott szakértői megbeszélések alapján – a Polgármester és a csoport az alábbi kérésekkel fordul a Tisztelt Lakosokhoz:
A veszélyhelyzetre való tekintettel, a hatékonyabb kommunikáció érdekében úgy döntöttünk, hogy elindítjuk a fejlesztés alatt álló új honlapot. Célunk, hogy ezzel is segítsük az információ gyorsabb áramlását, a megfelelő tájékoztatást.
Tömöri Balázs polgármester létrehozta a Koronavírus koordinációs csoportot, amelynek tagjai többek között helyi önkormányzati képviselők, az önkormányzati intézmények vezetői, egészségügyi dolgozók és az iskola igazgatója. Az első, március 14-én megtartott egyeztetés alapján – és a már korábban zajlott szakértői megbeszélések alapján – a Polgármester és a csoport az alábbi kérésekkel fordul a Tisztelt Lakosokhoz:
Tömöri Balázs polgármester létrehozta a helyi Koronavírus koordinációs csoportot, amelynek tagjai többek között önkormányzati képviselők, az önkormányzati intézmények vezetői, egészségügyi dolgozók és az iskola igazgatója. Az első, március 14-én megtartott egyeztetés alapján a Polgármester az alábbi intézkedéseket, illetve információkat hirdeti ki. Ezek célja, hogy Pilisborosjenő érintettsége a lehető legkisebb legyen, ha a vírus itt élőket is megfertőzne, vagy esetleg már megfertőzött, de még nincsenek tüneteik.
A koronavírus világjárvány megelőzése, következményeinek elhárítása, a helyi lakosság egészségének és életének megóvása érdekében rendkívüli szünetet rendeltem el az önkormányzati fenntartású Mesevölgy óvoda vonatkozásában.
A magyar származású világhírű hálózatkutató posztjában emlékeztet arra, hogy a koronavírus okozta járvány egy hálózati probléma, tehát hálózati módszertanra és gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy a terjedését megjósoljuk és végső soron kontrolláljuk. Korábbi köteteiben ennek elméleti hátteréről már részletesen írt. Látták előre Úgy fogalmaz, hogy már február óta tudják az amerikai hálózatkutató laborjában (a bostoni Tovább»
2020. március 4-én Magyarországon is megjelent az új koronavírus. Mivel a közbeszédben és főleg a közösségi oldalakon sok félrevezető információ is terjed, összegyűjtöttük azokat a honlapokat és telefonszámokat, amelyek hiteles, hatósági tájékoztatást adnak a helyzetről.
Ezúton értesítjük Önöket, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára a Művelődési Házban megtartani tervezett megemlékezés ELMARAD!