“Bízom benne, hogy a lakók előbb-utóbb hozzászoknak ahhoz, hogy jelen vagyok”

Szollár György sajnálatos halála óta nehezen találja meg a hivatal azt a munkatársat, akinek az itteni feladatok illeszkednek hosszú távú terveibe, de reméljük, hogy ezúttal sikerrel járunk. Róbert életútja impozáns tapasztalatokban bővelkedik, legtöbbet hangoztatott kérése pedig az volt, hogy a lakosok bátran forduljanak hozzá bármilyen kéréssel, javaslattal, gonddal vagy problémával.

Hogyan kerültél Pilisborosjenőre? Milyen munkáid voltak korábban?

Katonaként kezdtem a pályafutásomat az iskoláim után – ezen belül is először a határőrségnél, majd a büntetésvégrehajtásnál, végül pedig a Honvédelmi Minisztériumnál dolgoztam, és onnan tartalékos állományba kerültem és jelenleg is a Magyar Honvédség műveleti tartalékos állományában vagyok katonai rendész. 1996-ban kerültem át a közterület-felügyelethez, a budai akciócsoport helyettes vezetője lettem. A fő probléma, amit meg kellett oldani, az a rengeteg illegális árus felszámolása volt. Akkoriban még a készenléti rendőrséggel együtt teljesítettük a szolgálatot. Négy évvel ezelőtt kerültem a Belváros-Lipótváros közterület-felügyelethez. Először területi ellenőr voltam, majd kineveztek a közterület-felügyelet ellenőrévé, ahol a közterület-felügyelők, sőt a parkoló ellenőrök is az ellenőrzésem alá kerültek. Rendet és fegyelmet is kellett tennem köztük, és az elvárásnak eleget is tettem. Ez év februárjában megszűnt a beosztásom, és úgy gondoltam, hogy megpályázom a pilisborosjenői állást a közelsége miatt. Én is vidéki gyerek vagyok, ezért szeretem a vidéki embereket, mert sokkal jobban összetartanak, mint a fővárosiak. Vonzó volt számomra a lehetőség, hogy egy kis békés faluba jöhetek és végezhetem azokat a feladatokat, amelyeket a polgármester, a jegyző és a képviselő testület meghatároz számomra.

Hogyan foglalnád össze egy közterület-felügyelő munkakörét, és mik az első benyomásaid a falunkról?

Hogyha nagyon röviden és tömören szeretném összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy majdnem ugyanaz a feladata, mint a rendőrségnek: az emberek nyugalmának és biztonságának a megóvása és annak fenntartása. Ide tartozik a parkolás is, mert ha nem szabályosan történik, akkor közbiztonsági gondot okoz, mindenkinek megnehezíti az életét. Akár lakosként, akár látogatóként parkol valaki szabálytalanul. Ezért a parkolási normák visszaállítása prioritást élvez, mert érezhetően van vele gond. Tény és való, hogy a faluban kis keskeny utcák vannak, és érthető, hogy mindenki szeretne a saját háza előtt megállni, de ez a helyzet adottsága miatt lehetetlen és kellemetlen helyzeteket okoz. Ezen szeretnék javítani. Bevezetésre került a figyelem felhívás céljára is szolgáló “piros zacskó”. Először csak tájékoztatást és figyelmeztetést adok, de renitens személyeknek szükséges a bírság kiszabása is. Mind a polgármester úr, mind a képviselő-testület azért van, hogy ezeket a problémákat megoldjuk. A parkolást, a közbiztonságot, hogy nyugalom és béke legyen.

Gondot okoz még az illegális szemétlerakás, az engedély nélküli behajtások nagy tehergépjárművekkel, ez utóbbiak esetében csak akkor tudok intézkedni, ha tetten is tudom érni, ezért igyekszem, hogy minél többet legyek terepen. Bízom benne, hogy a lakók előbb-utóbb hozzászoknak ahhoz, hogy jelen vagyok. A lakosok a nap 24 órájában számíthatnak a segítségemre, halaszthatatlan esetekben még hétvégén is. De ezzel párhuzamosan én is számítok a lakosok együttműködésére, mert valamennyi intézkedést az ő nyugalmukért és biztonságukért hajtom végre. Van hogy hétközben és hétvégén is dolgozom, ahogy a rendezvények megkívánják, de kiegészítjük egymást a körzeti megbízottal és a polgárőrökkel is, akikkel jó kapcsolatot ápolok. De van, hogy a saját szabaidőmből is áldozok, mert fontosnak tartom, hogy reggelente az iskolánál jelen legyek. Ez megnyugtatóan hat a gyerekekre és a szülőkre egyaránt.

Mit tapasztaltál, mennyire épültek be a köztudatba a szabályok? Mennyire tartják be a közösségi együttélés szabályait? És lehet téged olyankor is keresni, ha tapasztaljuk például, hogy valaki szabálytalanul tüzet rakott?

Nagyon ritkák a településen a kirívó esetek, tehát betartják a lakosok a szabályokat. A hétvégi tapasztalataim még hiányosak, például a vasárnapi fűnyírásról. És ha valaki látja, hogy tüzet raktak valahol vagy bármi egyéb eset van, akkor egy e-mailt kérek egy elérhetőséggel. Ha valami nem az én kompetenciámba tartozik, akkor hivatalon belül továbbítom az illetékes kollégának. Ígérem, hogy nem maradnak hónapokig megválaszolatlanok a hozzám tartozó ügyek.

Mit tapasztaltál, a lakosok rendben tartják a kertjükhöz tartozó közterületet?

Az az eddigi tapasztalatom, hogy a hellyel-közzel rendet tartanak. Tehát mindenki a saját kis területén, birtokán, a kertjében, satöbbi. Talán még vannak páran, akiknek nincs információjuk arról, hogy például a zöldhulladékot nem lehet akármilyen zsákban kirakni. Ezért mindig hordok magamnál pár darabot a szolgáltató zsákjából is, hogy ki tudjam őket segíteni, megbeszéljük, hogy hogyan kéne kirakni a hulladékot.

Volt nálunk a forgalom szabályozására szakértői anyag, és annak mentén egy rendelet is született. Kérték-e, hogy ilyen tapasztalattal a hátad mögött esetleg koncepcionális javaslatokat is tegyél?

Igen, kérik a véleményemet, és hál’ Istennek a tapasztalataim alapján meg is tudom tenni azokat a javaslatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a kényelem, biztonság és a fegyelem egyértelműen fennmaradjon, tovább javuljon Pilisborosjenő községben. Számíthatnak rám, és ehhez én is kérem a lakosokat, hogy írják meg nekem gondjaikat! 

Lejegyezte: Frivaldszky Bernadett 

Fotó: Az új közterület-felügyelőnk képviselte a Polgármesteri Hivatalt a Pest Megyei Rendőrkapitányság által szervezett fórumon, ahol a felső vezetés is részt vett – középen Arnold-Tisza Róbert

Arnold-Tisza Róbert közterület-felügyelő kérései a lakosság felé a fenti bemutatkozás írása után kb. két héttel

Kedves Pilisborosjenői lakosok, kedves idelátogató turisták, vendégek!

Lassan két hónapja, hogy átvettem a közterület-felügyelői beosztást, és mostanáig türelmesen tájékoztatásokat, és figyelmeztetéseket adtam a különböző szabályt megszegő lakosoknak, turistáknak, vendégeknek.

Úgy tapasztaltam, hogy néha ez is elérte célját, de vannak olyanok, akiknél ez nem volt elég, ezért mostantól az ilyen esetekben – a törvényi jogszabályokat betartva – a helyi rendeletünknek és a KRESZ jogszabályainak megfelelően pénzbüntetési szankciók lépnek életbe (harmincezer forint pénzbírság jár azért, ha valaki a járdát elfoglalja, húszezer forint pedig azért, ha valaki a közúti jelző táblákat figyelmen kívül hagyja).

Kiemelt hangsúlyt fektetek és pénzbüntetési szankciót is alkalmazok a járdán parkolásért, a KRESZ táblák figyelmen kívül hagyásért, az engedély nélküli behajtásért, és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival együtt a gyorshajtásért is.

Kitűzött célként a biztonságot jelöltem meg, legfőképpen a gyermekek és az idősek biztonsága a fontos számomra, hogy ne kelljen letérniük az úttestre a szabálytalanul parkolók miatt. Úgy gondolom, hogy elfogadhatatlan, hogy ha a kisgyermekes babakocsis anyukáknak, az időseknek bottal, rollátorral, bevásárló kocsival a gépkocsik között kell közlekedni. Fontos számomra a szülők biztonságérzete, hogy ne kelljen aggódni amiatt, hogy gyermekeik épségben érkezett-e meg az iskolába. Kivételt abban tudok tenni, ha a szülők autóval viszik gyermeküket az iskolába, óvodába és – akár szabálytalanul – megállnak ezért pár percre az intézmény előtt. 

Az elmúlt időszakban nem egyszer fordult elő az előbbiekben leírt esetek, és úgy gondolom hatásos lépések szükségesek, hogy a tragédiát elkerüljük. Tudom, hogy szokatlan Pilisborosjenőn a pénzbírság, az erőteljes fellépés, de kérem megértésüket, mert Önökért teszem. Gondoljanak ilyenkor saját gyerekeikre, idős rokonaikra, ismerőseikre. És kérem, hogy a szabályokat tartsák be, ismételjék át a KRESZT a parkolásról is és ha tehetik, álljanak be a kertjükbe inkább.

Higyjék el, hogy Önökért vagyok, akkor is, ha éppen pont Önöket kell megbüntetnem. Állok rendelkezésükre bármikor, várom a bejelentéseket akár telefonon, akár emailben, megpróbálok segíteni a problémák megoldásában, de Önöktől is azt kérem, hogy működjenek együtt, mert közös érdekünk gyermekeink és idős szüleink biztonsága és védelme.

Kívánok jó pihenést a pünkösdi ünnepekre!

Pilisborosjenő, 2022. június 3.

 

Helyi rendeletek, melyeket – az országos szabályokon kívül (például KRESZ) – érdemes ismerni:

Megtalálhatóak: pilisborosjeno.hu/onkormanyzat/dokumentumtar/rendeletek/ → Hatályos rendeletek egységes szerkezetben tárgy szerint