Hírek
Tájékoztató Pilisborosjenő időseinek
Elsősorban, de nem kizárólag idősek számára készített koronavírus szórólapunkat ma délután kezdtük el terjeszteni a faluban. Olvassák el, tartsák be a leírtakat, éljenek a felajánlott segítséggel, mert nagyon fontos hatása lehet falunkra nézve, ha most fegyelmezettek vagyunk.
Táppénz – információs összefoglaló a COVID-19 vírus fertőzéssel kapcsolatban
Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága által készített összefoglaló a táppénzről a koronavírussal összefüggésben.
Gyerekorvosok közleménye
Tömöri Balázs polgármester létrehozta a Koronavírus koordinációs csoportot, amelynek tagjai többek között helyi önkormányzati képviselők, az önkormányzati intézmények vezetői, egészségügyi dolgozók és az iskola igazgatója. Az első, március 14-én megtartott egyeztetés alapján – és a már korábban zajlott szakértői megbeszélések alapján – a Polgármester és a csoport az alábbi kérésekkel fordul a Tisztelt Lakosokhoz:
Pilisborosjenő honlapja megújult
A veszélyhelyzetre való tekintettel, a hatékonyabb kommunikáció érdekében úgy döntöttünk, hogy elindítjuk a fejlesztés alatt álló új honlapot. Célunk, hogy ezzel is segítsük az információ gyorsabb áramlását, a megfelelő tájékoztatást.
Kérések a lakossághoz a koronavírus-helyzet miatt
Tömöri Balázs polgármester létrehozta a Koronavírus koordinációs csoportot, amelynek tagjai többek között helyi önkormányzati képviselők, az önkormányzati intézmények vezetői, egészségügyi dolgozók és az iskola igazgatója. Az első, március 14-én megtartott egyeztetés alapján – és a már korábban zajlott szakértői megbeszélések alapján – a Polgármester és a csoport az alábbi kérésekkel fordul a Tisztelt Lakosokhoz:
Tájékoztatás óvodai rendkívüli szünetről
A koronavírus világjárvány megelőzése, következményeinek elhárítása, a helyi lakosság egészségének és életének megóvása érdekében rendkívüli szünetet rendeltem el az önkormányzati fenntartású Mesevölgy óvoda vonatkozásában.
Figyelmeztet a világhírű magyar professzor a koronavírus miatt: ijesztően közel a csúcs
A magyar származású világhírű hálózatkutató posztjában emlékeztet arra, hogy a koronavírus okozta járvány egy hálózati probléma, tehát hálózati módszertanra és gondolkodásra van szükség ahhoz, hogy a terjedését megjósoljuk és végső Tovább»
Hol talál hiteles információt a koronavírus helyzetről?
2020. március 4-én Magyarországon is megjelent az új koronavírus. Mivel a közbeszédben és főleg a közösségi oldalakon sok félrevezető információ is terjed, összegyűjtöttük azokat a honlapokat és telefonszámokat, amelyek hiteles, hatósági tájékoztatást adnak a helyzetről.
Elmarad a március 15-i rendezvény
Ezúton értesítjük Önöket, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára a Művelődési Házban megtartani tervezett megemlékezés ELMARAD!
Ügyeljenek a vagyonukra!
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kérésére tesszük közzé mi is a vagyonvédelem fontosságáról szóló tájékoztatót. A lakók egyéni biztonsága egyben a faluközösség biztonságának záloga.
Zebra-ügy: van engedély!
A mai napon az engedélyező hatóság megadta az építési engedélyt az iskola előtti zebrát és környezetét érintő munkák elvégzésére.
Válaszok Tarjányi Szabolcsnak
Néhány héttel ezelőtt közérdekű kérdéseket intézett az önkormányzathoz Tarjányi Szabolcs. A polgármester válaszai a csatolt dokumentumban.
Beszélgetés a szociális ügyekről
A 2097 Csoport Egyesület önkormányzat egyetértésével létrejött „online rádióadásának" újabb részében a Humán Bizottság tagjai, Bozsódi Borbála, Nevelős-Forgács Ildima és Buzás István beszélnek a munkájukról.
Ürömi egyeztetés
Ma munkamegbeszélésre volt hivatalos a pilisborosjenői önkormányzat küldöttsége Laboda Gáborhoz, Üröm polgármesteréhez és a szomszédos önkormányzat képviselő-testületéhez.
Közlemény
Tájékoztató a Waldorf-iskola ügyéről Közlemény Pilisborosjenő régi iskolaépületének ideiglenes, a településfejlesztési koncepció és faluközpont-stratégia megalkotásáig tartó hasznosításáról!
Fejlesztési ügyek
A 2097 Csoport Egyesület önkormányzat egyetértésével létrejött „online rádióadásának" újabb fejezetében a képviselő-testület három tagja beszél a falu fejlesztési elképzeléseiről.
Madárinfluenza: zárt tartást rendelt el a NÉBIH
Tájékoztatjuk a pilisborosjenői baromfitartókat, hogy az országos főállatorvos Magyarország területén található valamennyi állattartóra vonatkozóan azonnali hatállyal elrendeli a baromfik zártan tartását.
Közlemény
Közös stratégiaalkotás Megindítjuk a közös, nyílt, részvételen alapuló faluközpontstratégia-alkotást, és e munka alatt is felelősen gazdálkodunk az érintett vagyonelemekkel!
















